Kedves
Olvasó! Szeretettel üdvözlöm.
Isten hozta egy szalézi munkatárs honlapjára.
DON BOSCO
Don Bosco elsősorban a
fiúk apostola.
Erre a feladatra küldte őt a gondviselő Isten, hogy az
emberiség történetének második nagy fordulóján, a
napóleoni háborúk és az ipari forradalom által testi,
szellemi és erkölcsi veszélynek kitett nagyszámú
proletárifjúság nyomorán enyhítsen.
Működésének forgatókönyvét az Úristen írta,
megvalósítását pedig Mária, a
Keresztények Segítsége irányította.
ÉLETE
ÉS MUVEI
Don Bosco, polgári nevén Bosco János, Ferenc nevű atya és
Occhiena Margit
földműves szülők gyermekeként Észak-Olaszországban , a
Torinó közelében fekvő Becchiben születet 1815. augusztus
16-án.
Mivel kétéves korában elveszti édesapját, gyermekkorát és
első tanulóéveit komoly nehézségek, és küzdelmek között
tölti. Anyja, aki ugyan tanultan, de keresztény bölcsességgel
áldott, szóval és példával segíti, hogy erényesen
fejlődjék Isten és emberek előtt. Korán vonzalmat érez a
fiatalok közti apostoli munka iránt, azért szeretne pap lenni.
Szíve vágyát az Úristen szívesen fogadja, és teendőiben
álomlátásokkal irányítja.
Sok álomlátása közül három a lényeges.
Az elsőt kilencéves korában látja.
Álmának főalakja a Tiszteletreméltó Férfiú-az Úr Jézus
és a Napba öltőzött asszony-Mária. Szereplői még játékos
fiúk, akik veszekednek, káromkodnak (első szín az álomban).
Mikor János ökölcsapásokkal igyekszik rendre szorítani
őket, Jézus közbelép: " nem veréssel, hanem szeretettel
kell, megnyerjed barátságukat!" Ha olyanok is, mint az
állatok (második szín), szelíd bárányokká változtathatod
őket (harmadik szín). "Fogj hozzá azonnal!",
"Tanítónőül melléd adom anyámat." Mária a
Keresztények Segítsége irányításával János buzgón
teljesíti küldetését. Úgy vezeti pajtásait, hogy mint jó
keresztények életükkel megdicsőítsék Isten, szolgálják a
saját és szüleik javát. Játszópajtásai hamar megtanulják,
hogy bizonyos szavakat és tetteket János társaságában
kerülniük kell. Sok féle módon köti magához és Istenhez
őket: elmondja nekik az anyától tanult bibliai történeteket,
csodálatos emlékezőtehetségével ismétli a misén hallott
prédikációt, később jó könyvekből felolvas a vásári
mutatványosokkal elesett kötéltáncos-, és
bűvészmutatványokkal szórakoztatja őket. Előadás előtt
és után közösen imádkoznak. Családi okok miatt 12 éves
korában kénytelen elköltözni hazulról. És véres gyermeknek
szegődik el egy jószívű családnál. Anyának, Margit
mamának sikerült később Castelnuovóban, majd Chieriben
derék emberek gondjára bízni fiacskáját. Így gyors iramban
elvégezheti elemi és gimnáziumi tanulmányait. Tartásdíját
ledolgozza szállásadóinál. Közben több mesterséget
elsajátít: így a szabó, asztalos, cipész, kovács és
lakatos szakmát. Volt pincér és házitanító. Megtanul
kottát olvasni, énekelni, orgonálni, hegedülni, cimbalmozni.
Az isteni Gondviselés így készíti fel arra, hogy
később" mindene" lehessen növendékeinek, hogy
értsen minden mesterséghez, amire neki kell őket
megtanítania. A Gondviselés abban is segítségére volt, hogy
legszükségesebb anyagiakban sose szenvedjen hiányt. Így
szerencsésen befejezheti elemi és középiskolai tanulmányait.
Ezek után teljesíti legjobb óhaját, és Chieriben megnyitja
előtte a szeminárium ajtóját. János éppen 20 éves, amikor
belép a szemináriumba. Itt két év filozófia és négy év
teológia után 1841-ben június 5-én pappá szentelik. Most
már Don Bosco. Hivatásszerűen is vállalnia kell küldetését
azt a lelkipásztori munkát, amivel első álmában Jézus
megbízta: "Beszélj nekik az ájtatosságról és az erény
értékességéről." Erre a munkára is külön felkészül
Torinóban, belép az egyházi konviktusba, ahol Don Cafasso
József vezetésével még két éven át korszerű
lelkipásztorkodást tanul. Közben megismeri a börtönlakó
fiatalok és az utcára szóló plorettár gyermekek testi-lelki
nyomorát. Elhatározza, hogy minden erejét és idejét e
szegény és elhagyatott ifjúság gondozásának szenteli.
Tanítónője Segítő Szűzanya a maga testi fogantatása
ünnepén, ami tulajdonképpen az O tökéletesen ép,
kegyelemteljes lelke életének kezdete, titokteljes lelki
születésnapja, 1841. December 8-án vezeti hozzá első
tanítványként a 16 éves árva kőműves inast, Garelli
Bertalant így lett ez a December 8-a Don Bosco műveinek és a
szalézi műveknek is születésnapja. Don Bosco joggal
hangoztatja később, hogy a szaléziak Szűzanya akaratából
lettek. És lesznek még sokáig", nem csak ebben a
században (a XIX század), hanem a következő századokban is a
szaléziak dolgozni fognak a maguk területén"(MB XII,466).
Garelli Bertalan Don Bosco nagykövete lett lakóhelye, Asti
fiataljai közt: a következő vasárnap már nyolc másik
társát hozta magával. Majd ismét másokat, azok a maguk
barátait és így tovább. Minden vasárnap egyre nagyobb
számú fiatal keresi fel Don Boscot. Megszületik a szegény és
elhagyatott ifjúság számára az első műve: az Oratórium. Az
oratórium első sorban templomi és imádságos hely és
elfoglaltság. "Ami itt számit, az egyedül is imádság
hatalma." Legfőbb célja a keresztény életre nevelés. Az
istentiszteletek és a katekizmus órák után Don Bosco még,
profán tanulási, művelődési lehetőségeket, biztosit a
fiataloknak, akiknek akkoriban erre más lehetőségük nem volt,
és ami a legfontosabb: szeretetteljes, atyai, testvéri, baráti
együttlétek, játékok, szórakozást. A szalézi oratórium az
óta is családias, otthon evangéliumot hirdető plébánia,
életre felkészítő iskola felüdülést nyújtó játszótér
nagyon sok szegény, elhagyatott fiatal számára szerte az
egész világon. Don Bosco 1844. December. 8-án a szalézi Szent
Ferenc Oratórium nevet adja művének, noha még állandó helye
sincs. Az első időkben mindig odagyűjti fiait, ahová éppen
befogadják, s hittanra tanítja, szórakoztatja őket és
megoldja nehézségeiket. Őt évi viszontagságos vándorlás
után Torino Valdocco nevű negyedében talál állandó helyet
fiainak egy nyomorúságos fészerben 1846. április 12-én. Ez
lesz későbbi művei bölcsője. Don Bosco saját nevelői
módszere, amelyet fiai gondozásában alkalmaz, a megelőző
módszer. Ez egészen az ésszerűségen, vallásosságon, de
főleg a szereteten alapszik, amely kegyes és türelmes, minden
eltűr, mindent remél, és mindenemu alkalmatlanságot elvisel.
Don Bosco hűséges az álomban kapott eligazításhoz: "Nem
veréssel, hanem szeretettel...". A magarészéről a
maximumot, szívét-agya fiainak, hogy maximális eredményt
érhessen el náluk. Sajnos nevelői módszerével Don Bosco
"a kortárs keresztény nevelők közt kétségtelenül az
első helyet foglalja el. ...A nevelésben elérte a tökélyt,
és olyan irányt adott neki, amely a legjobb és
legbiztosabb."(Szentté avatási "Tuto"
dekrétum.) Terve, hogy növendékeit "a maga képére
"alakítsa, hogy fiai úgy engedelmeskedjenek akaratának,
mint "mint a tenyérbe fogott zsebkendő a kéz
szorításának." Ehhez a szereteten kívül kell még a
nevelő állandó jótékony irányítása. Oratóriumi fiaival
azonban csak hetenként egyszer vasárnap- találkozhat,
reggeltől estig. Az oratórium mellé azért másik mű is kell,
hogy növendékeit tökéletes gyümölccsé érlelhesse. Ez az
egyik oka annak, hogy a "bejárok" mellett a
"bentlakókra" terelődik a figyelme. A másik pedig,
hogy a fiúk között sokan vannak olyanok, akik messziről
kerültek a városba dolgozni, s most egyéb híján nagy
bérházak kapualjaiban, pincegádorokban, szénapadlásokon vagy
éppenséggel a szabad ég alatt töltik éjszakájukat. Ezeknek
a fiúknak állandó hajlék kell! Don Bosco megelőző módszere
akkor érte el a legtökéletesebb felmagasztalást, amikor
kedvelt növendékét, Savio Domokost, ezt a 15 éves
"kicsi, mégis nagy szentet" (XI. Pius) az egyház
szentté avatta (1954. június. 12-én Ünnepe: május 6.) O
azonban nem az nem az oratóriumnak, hanem Don Bosco másik nagy
művének gyümölcse. Ez a második műve: a Konviktus. Ez
kezdetben a fészerhez tartozó és később megvásárolt
lakóház volt. Itt lakott Don Bosco édesanyával, Margit
mamával. Itt próbált kezdetben lakást, ellátást
biztosítani teljesen árva munkásfiúknak. Majd, amikor az
igények egyre nőttek, 1852/53-ban új, háromszintes épületet
emeltetett az oratórium telkén konviktusi célokra. A
bentlakók, akik ekkor már 76-on voltak, itt teljes ellátást
kaptak, dolgozni azonban addigi munkahelyükre kijártak a
városba, vagyis a munkanap tartamára kiestek Don Bosco
jótékony irányítása alól. Közben a bentlakók száma is
megnőtt, akik szintén külső iskolákba jártak. Mindnyájuk
számára Don Bosco azért hamarosan létrehozza konviktusban a
harmadik jelentős művét: a belső elemi, ipari és gazdasági
iskolákat, műhelyeket. Ezek fokozatosan bővülnek és idővel
a legmagasabb színvonalra, emelkednek. Bejárok és bentlakók,
oratóristák és kollégisták, iskola házi műhelyeket, elemi
és középiskola: ez mindmáig teljes értékű szalézi
intézet típusa. Don Bosco nagy gondja, hogy egyedül nem képes
az egyre nagyobb számú növendékekkel foglalkozni.
Sajnos, még paptársai között is akadnak, akik bolondnak
tartják, hogy felőrli egészégét a faragatlan és durva
ploretár fiúkért. Akadnak ugyan szépszámmal segítői is, de
csak kevés ideig maradnak. Ebben a gondjában ismét a Segítő
Szűzanya siet segítségére. A második jelentős álmában
kibővíti 9 éves kori álmát egy negyedik színnel, amelyben
"a sok bárány átváltozik pásztorrá".
Ebből megérti, hogy igazi segítőket fiai közül remélhet.
Ezután még nagyobb gonddal törődik konviktusi fiaival.
Rögeszméje, hogy megfigyelje, megismerjen, kiválasszon
közülük olyanokat, akik a papi hivatás jelét adják.
Meggyőződése, hogy előbb-utóbb akadnak közöttük olyanok,
akik szeretnének mindig együtt maradni vele, és akik
"szeretnének olyanok lenni, mint Don Bosco." Belőlük
ójhatja megalapozni nem titkolt tervét, azt a
szerzetesközösséget (terveiben szaléziaknak nevezi őket),
amely majd folytatja a fiúifjúság között megkezdett
munkáját. Óhaját a gondviselő Isten hamar teljesíti: 1855.
március. 25-én fogadalmat tesz az első szalézi: Rua Mihály.
IX. Pius pedig 1869. március. 1-én jóváhagyja Don Bosco
negyedik legjelentősebb- művét: a Szalézi Szent Ferenc
Társaságot, azt az újfajta szerzetesközösséget, amelynek
tagjai az egyház szemében szerzetesek, az állam előtt pedig
szabad polgárok. Tagjai áldozópapok és laikus
segítőtestvérek, akik az iskolák és műhelyek tanárai,
mesterei. Múlnak az évek, és miközben Don Bosco szaléziaknak
száma egyre, nő, s miközben egyre több jót tesznek,
sűrűsödnek a kívánságok, hogy áldásos működésüket
terjesszék ki a leányifjúságra is. Ismét a Segítő
Szűzanya az, aki a harmadik jelentős álomban megjelenik Don
Bosconak nagyszámú leánysereg élén, akik kérik,
gondoskodjon róluk is. "Törődj velük, hiszen ok is az
enyémek!" - biztatja a Szűzanya. Így alapítja meg 1872.
augusztus. 5-én Mazzarello Szent Mária és néhány más
jámbor hajadon közreműködésével ötödik művét: - női
szerzetét- a Segítő Szűz Mária Leányai Intézetét, hogy
minden földrészen üdvösséget vigyen a leányifjúság
számára. Végül egyesületbe szervezi, és az előbbiekhez
hozzácsatolja hatodik művét: a Szalézi Munkatársnak és
Munkatársnők Jumbor Egyesületét, az Actio Catholica
úttörőjét, amely világi harmatrendhez hasonlít, és célja,
hogy előmozdítsa a keresztény életet és segítse Don Bosco
műveit. A ploretárifjúság apostola azonban csakhamar
észreveszi, hogy pártfogoltjai között olyanok is akadnak,
akikből mást is lehetne nevelni, mint kétkezi munkásokat.
Tapasztalatból ismeri mily nagy az Isten egyházának
személyzeti szükséglete. Azért a szegény és később
hivatások számára haladéktalanul megkapja hetedik művét: a
Mária fiúk gyönyörű intézményét. Érdemes megjegyezni,
hogy az első két fiú akikből papot nevelt, nem szaléziak
lettek, hanem egyházmegyéjükben vállaltak szolgálatot, csak
a harmadik lett szalézi: Rua Mihály (később utódja a
Társaság élén). Közben a szaléziak száma oly nagyra nőtt,
hogy megkezdhetik rajzásukat. Ujjbab oratóriumokat, elemi-,
közép és ipari iskolákat alapítanak, bentlakásra alkalmas
intézeteket létesítenek Torinóban és Itália más
városában. Átlépik az ország határait. 1875-ben megnyílik
az első szalézi intézet Franciaországban, s ugy ugyanekkor
indulnak el Pátagóniába és Tűzföldre az első szalézi
missziónáriusok. Don Bosconak a lelkek megmentése érdekében
alapított nyolcadik műve: a Missziók ügyének, felkarolása a
pogány népnek evangelizálása. Don Bosco mindeme jelentős
műveit a semmiből kezdte az Istenbe bízva, Segítő Szűzanyai
oltalma alatt, lépésről lépésre haladva váltotta valóra.
Önmegtagadó élete, imái, áldozatvállalásai az urat
feltűnő csodákra késztették, amik apránként megszerezték
számára a jók segítőkészségét és a szükséges
adományokat oly sok vállalkozása megvalósításához.
Megragadott minden lehetőséget, csak hogy a szegény
elhagyatott ploretárfiúk testi, szellemi és erkölcsi
nyomorát enyhítse. Valóban, Don Bosco kenyeret, képzést,
munkát szerzett szegény ifjak ezreinek, akik maguktól soha nem
tudtak volna elhelyezkedni az életben, és más ezreket
segített hozzá ragyogó karrierhez. De buzgalma kiterjedt
korának egész társadalmának, amely a szekták
kelepcéljában, abban a fenyegető veszélyben volt, hogy
elveszti értékei legbecsesebbjét: a hit és a keresztény
civilizáció kincsét. Papi szolgálatával, prédikációval, a
jó sajtóval, védő és szegény segélyező egyleteivel,
tanonc szerződéseivel, a sók hitbuzgalmi és karitatív
kezdeményezésével eljutott az összes társadalmi osztályhoz,
és számtalan lelket mentett meg a romlástól és az örök
kárhozattól. Átvette szalézi Szt. Ferenc jelmondatát: "DA MIHI ANIMAS,
CAETERA TOLLE" - " A LELKEKET ADD NEKEM URAM , A
TÖBBIT VEDD EL."
A lelkek érdekében nem is riadt vissza semmi veszélytől, nem
is lépett vissza semmi áldozattól. Legyőzte a jók
értetlenségét, akik megrettentek vállalkozásainak
vakmerősége láttán, leleplezte a gonoszok cselszövényeit,
akik nem átallogtak fegyverrel, méreggel törni életre.
Kimondta az igazság igéjét nagyok és kicsinyek előtt,
miniszterek és fejedelmek előtt, kinyújtotta két kezét
szegény és gazdag felé, kiárasztotta szívét mindenkire.
Erényeinek, szentségének, műveinek híre csakhamar átlépte
Itália határait s túljutott az óceánokon. Párizs és
Barcelona diadaliásan fogadták. Áldására, melyet a Segítő
Szűzanyát segítségül híva osztogatott a némák beszélni
kezdtek, a nyomorékok kiegyenesedtek, a bénák újra mozdulni
tudtak. A legmakacsabb betegségek, mint a pára, elillantak.
Beigazodott rajta Jézus ígérete: " aki bennem hisz, még
nagyobb dolgokat is véghezvisz, mint amiket én műveltem."
Ratazzi Orbán miniszter így jellemezte:
"a század tüneményes csodája." Alimonda
kardinális, Torinó érseke, nagyobb dicséretet mondott róla:
"a század megistenítője." Való igaz, hogy
tanítása nyomán világosság gyúlt a fejekben és Istenhez
tértek a szívek, akik előtt gyakran felfedte a múlt rejtett
vétkeit s a jövő viszontagságait. A Madonna, aki gyakran
vigasztalta ott természetfeletti megvilágosításokkal,
megszerezte neki kegyes meglepetésként az anyagiakban való
segítséget. Történetéből ismeretes a gesztenye, kenyér,
mogyoró és szentostya megszaporításának csodálatos
élménye. Intézeteit nem csak civilizált országokban, de a
missziós területeken is megalapította. Felépített hatalmas
templomokat, amik közül a legjelentősebb a Segítő Szűz
bazilika Torinóban és a Szentszív bazilika Rómában. Nagy
lendületet adott a jó sajtónak, o maga is közzétett sok
népszerűsítő írást a keresztény tan védelmében, az
ifjúság és az egyszerű nép okulására. Az egyház
védelmében, amelyeket oly méltatlan törvényeket sújtottak,
meglátogatta és kapcsolatot tartott IX. Pius és XIII-ik Leo
pápákkal, különböző kardinálisokkal és püspökökkel,
továbbá Olaszország legjelentősebb politikusaival, úgyhogy
ott tekintik a Szentszék és az Olasz állam közötti
úttörőjének a sok munkától felőrölve 72 és fél évesen
zárta le szemét Tórinóban, az Oratóriumban levő
szóbájában 1888. január. 31-én.
Műve akkor 6 tartományban 57 házat, 774 fogadalmast és 276
novíciust számlált. -Száz ével később- 1988-ban- 1536
házban 17160 szalézi dolgozott.
XI-ik Pius pápa, aki fiatal papként meglátogatta Don Boscot,
1934. április. 1-jén, húsvétkor a Szentév befejezésekor,
Szentté avatta. 1936-ban ünnepét az általános egyházra is
kiterjesztette (január. 31). Ugyancsak még 1936-ban
a katolikus könyvkiadók, 1958-ban pedig a tanoncok
védőszentjévé nyilvánította.
Don Bosco utodjai:
KAZINCBARCIKA
EGY IGAZI
MISSZIÓS HELYSÉG